Újdonságok a készülő községi múzeumról

30.01.2019, Juhász Gábor

A helyi Dudich Ferenc Polgári Társulás Juhász Gábor vezetésével 2018-ban a magyarországi Bethlen Gábor Alapítványnál megpályázta a szervezet számára 20 évre kibérelt egykori egyházi alapiskola épületének nyílászáró-cseréjét. A sikeres pályázatnak köszönhetően júliusban átfolyósították az elnyert 768,24 €-t, azaz 250 000 forintot. 

Ez az összeg kevésnek bizonyult a teljes felújítás befejezéséhez, ugyanis Lekér község megvonta a felújítási munkák támogatását. A meglevő összegből és saját anyagi forrásokból 800€-ért új bejárati ajtó lett vételezve, melyet szeptember végén ki is cserélt az ablakos cég. A következő megmérettetésnek az elektromos rendszer bizonyult, ugyanis a Nyugat Szlovákiai Elektromos Vállalat új mérőberendezés cseréjét követelte, mely rendszer kiépítése kb. 1000€ pluszköltséget jelent a szervezet számára. Ezt az összeget csupán az épülettulajdonos segítségével, a helyi Római katolikus plébános segítségével lehet megoldani. A szervezet a 2019-es évre beadott BGA pályázat által szeretné befejezni az ablakok cseréjét. A tavaszi hónapok alatt várható az elektromos rendszer cseréje. Sikeres pályázat esetén az őszi hónapokban kerülne sor az ablakok cseréjére, illetve ki lenne festve az egész épület. A téli hónapok kezdetéig várható az új falusi múzeum átadása.  A Dudich Ferenc Polgári Társulás ez úton köszöni a magyarországi Bethlen Gábor Alapítvány anyagi segítségét.